A 12 napjegy és a misztikum
Vannak, akik számára a vallási rituálék és a misztikum jelenti a hitet, mások inkább közösséget keresnek, de előfordul az is, hogy a valláskeresést valaki intellektuális kalandnak éli meg. Vannak olyan családok, akik generációk óta azonos tanokban hisznek, de manapság – amikor az információ sohasem látott mennyiségben és közelségben van jelen életünkben – vannak, akik pár évente megváltoztatják a világról való elképzelésüket. Nézzük, hogy élik meg a vallást a különböző csillagjegyek? Ki miként hisz?

„Amikor a mágiáról szó esik, az átlag ember varázslatot sejt, és a mindent tudás hatalmát véli mögötte sejteni, a szkeptikusok pedig csalást emlegetnek, és szélhámosságot. Mágia az is, amikor a nyuszi előkerül a cilinderből, és az is, amikor delejezéssel ráveszik a nézőt, hogy kotkodácsoljon egy hipnózis előadás során. Valójában a mágia megfelelő definíciója(leírása): A mágia a meglévő természeti törvények MESTERI alkalmazása. Tehát a mágia kivitelezéséhez kell akarat, hit, tudás, erő, és idő.” …
A cikk folytatását és a tizenkét asztrológiai jegyre vonatkozó részletes jellemzéseket, előrejelzéseket a Harmonet Horoszkóp Havilap októberi számában olvashatod.
|