CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Cikkek

A világ a lábaink előtt hever – heti tarot-előrejelzés

Kiegyensúlyozottság, méltóság és önbizalom. Ezek biztosan adottak lesznek a héten, viszont, hogy mit hozunk ki ezekből, az rajtunk múlik. A lehetőségek előttünk állnak, csak élnünk kell velük. A tétovaság most nem lesz kifizetődő, viszont aki a dolgok közepébe vág, hamar a csúcson találhatja magát.

A hét száma a huszonegyes, ami a tarot-ban a Világ lapja. A babérkoszorút is fejünkre vehetjük, ha mindent úgy teszünk, ahogy kell, valamint előkeressük a mélyen szunnyadó, de ugyan bennünk lévő kreativitást.

Az anyagi helyzetünkben a hét kulcsszava a lehetőségek. A munkahelyünkön új megbízást kaphatunk felettesünktől. Mielőtt máris fognánk a fejünket, miként fogjuk még ezeket a teendőket is ellátni az amúgy is szűkös időben, fontos leszögezni, hogy a munkamennyiség nem fog növekedni. Így a legelképzelhetőbb az, hogy míg valamit levesznek a vállunkról, addig valami pluszt kapunk. Mégis az újdonság miatt, sokkal, nagyobb kedvvel és lelkesedéssel állunk majd a megoldandó feladatok előtt. Ha hirtelen nehéznek véljük a kihívást, akkor se riadjunk meg, hiszen segítségért bátran fordulhatunk megbízónkhoz.

A munkanélküliség is felszámolásra kerülhet. Ha már régóta munkát keresünk, akkor itt az ideje, hogy elővegyük határozott énünket, és jelentsük ki: márpedig dolgozni fogunk! Induljunk el, nézzünk szét az álláspiacon, pályázzunk meg minden lehetőséget, hogy minél hamarabb dolgozhassunk. Ha mégis visszaesünk a kilátástalanságba, akkor később még több erőre lesz szükségünk ahhoz, hogy megoldjuk anyagi problémáinkat.

A magánéletünkben is minden remekül alakulhat, viszont a féltékenység zöld szörnye felütheti fejét a magánéletünkben. Ha úgy gondoljuk, hogy párunk nem hűséges, vagy talán esetleg félre jár, akkor ne kezdjünk magánakciókba, inkább üljünk le az asztalhoz, és beszéljük meg a minket foglalkoztató kérdéseket. Az egyenes és őszinte kommunikáció most is célravezető és gyümölcsöző lesz. De mielőtt gyomorgörccsel ülnénk le az asztalhoz, attól félve, hogy kiderül a „sötét” igazság, a tarot lapok elárulták, hogy dráma, szakítás nem fog történni. Valószínű, hogy a képzelgéseinket sikerül szerteoszlatni.

Az olykor nehéz, olykor pedig szabadságot biztosító szingli életünkben döntést kell hozni. Ha szeretnénk megválni a magánytól, akkor nyissunk a párkapcsolatok felé, így több mint valószínű, hogy pár héten belül megtaláljuk párunkat. Ha a másik lehetőséget választjuk, hogy még élvezzük az egyedüllétet és az általa biztosított valamilyenszintű szabadságot, akkor az ismerkedések, kalandozások során tisztázzuk le előre, hogy mi nem komolyat keresünk. Így egyik fél sem sérül majd. 

2014.05.17. 23:27, AstroWorld Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.