CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Cikkek

Heti tarot-előrejelzés: szabadulj meg mindattól, ami nem működik!

Mennyi felesleges tárgy pihen a padláson vagy a pincében, aminek hasznát sose fogod venni, de a "jó lesz majd valamire" elv alapján mégis félretetted? Ugye nem kevés? Itt az idő, hogy leszámolj ezekkel, mint ahogy a múlt fájó emlékeivel is. Ugyanis ezen a héten a tarot Halál lapjának energiája határoz meg mindent. „A Halál a búcsút jelenti, a nagy elengedést. Ezzel egyben az új, az eljövendő útját készíti elő; a kártya maga azonban elsősorban a véget tárja elénk. Ezen belül jelentheti a rég áhított, felszabadító befejezést, de természetesen legfájdalmasabb tapasztalatainkra is utalhat.” Ezek alapján nem lesz könnyű, lesz lelki megpróbáltatásban is részünk, de összességében eredményesen zárjuk majd az év 49. hetét!

2014.11.30. 23:18, AstroWorld

Heti tarot-előrejelzés: a teremtő erő felszínre tör!

Ha a céljaid már megvannak, nagyon közel vagy a sikerhez. Csak egy dolog hiányzik ahhoz, hogy learathasd a babérokat. Ezt a titkos szérumot úgy hívják: tettek. A számmisztikailag 11-es héten – ami a tarot-ban az Erő lapja –, meg kell lépni mindazokat, amik vágyaink megvalósulásához szükségesek.  Az Erő kártyája bizonyos értelemben rokonságot mutat a Mágussal.  Ez a lap egyértelművé teszi, hogy nyíltan szembe kell néznünk a bennünk élő, néha félelmetes archaikus erőkkel, azokat szeretettel elfogadva, gyöngéd erőszak útján kell lassanként megszelídíteni. Nézzük részletesen, hogy a tarot szerint, mi vár ránk a hét során!

2014.11.16. 23:01, AstroWorld

Tízmilliószoros nap - a kihagyhatatlan lehetőség napja

Forrás: www.gyogyitoharcos.hu

A 10 milliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, előremutató fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, mind az ennek ellenkezőjét képviselő negatív, visszahúzó, fejlődésed Útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra egyaránt igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következményei tízmilliószorosan hatnak és hatnak vissza rád.

2014.11.13. 07:18

Heti tarot-előrejelzés: a sorsod ura vagy!

Hidd el, bármire képes vagy! Te vagy az egyetlen személy, aki rendelkezhet az életed felett. Csak hinned kell benne, és tenned érte! Ez a teremtő energia fogja meghatározni az egész hetünket, ugyanis most az 1-es szám rezgése érvényesül. A tarot-ban a Mágus jelképezi mindezt. „A Mágus eszességet, ügyességet, öntudatot és aktív életformát jelképez. Olyan periódust jelez, melyben nehéz problémákat is le tudunk küzdeni. Ez a kártya ugyan tudatunk erejét ábrázolja, de ezáltal nem azt fejezi ki, hogy az érzelmek és más tudatalatti erők elhanyagolhatóak lennének. Ellenkezőleg: a Mágus által jelképezett rendkívüli befolyásoló erő és hatékonyság a tudatosság és tudatalatti közötti mély harmónián alapul. Csak az ebből keletkező benső biztonság képes hegyeket mozgatni.” Kell ennél több?

2014.11.09. 21:22, AstroWorld

Bőség vagy szegénység - melyiket választod?

A kérdés roppant egyszerű, a válasz pedig szinte mindenkinél ugyanaz.

2014.11.04. 17:02
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!