CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Cikkek

Heti tarot-előrejelzés: nyugodt légkör, sikereket mutatnak a lapok

Vannak régebb óta dédelgetett vágyaid? Kitűztél magad elé egy célt, csak a megvalósítás hiányzik? Akkor ez a hét neked kedvez igazán, hiszen a kiegyensúlyozottság mellé majd betársul a siker és a pénz is. A párkapcsolatokban is béke várható, amennyiben sikerül a kezdeti nehézségéket hamar áthidalni.

A hét száma a nyolcas, ami a tarot-ban az Erő lapja. Itt az idő, hogy a bennünk szunnyadó energia felszínre törjön és segítségével megvalósítsuk kitűzött céljainkat, vágyainkat. A kemény munka után természetesen a megérdemelt pihenés is érkezik majd.

A magánéletünkben egy probléma ütheti fel a fejét, ami majd egy kisebb mosolyszünetet is előidéz. Hiába, de a makacsságunknak és önfejűségünknek köszönhetően nem fogjuk észrevenni, hogy igazából bolhából elefántot csinálunk. Ha nem akadnánk fenn ilyen apróságokon, már rég a következő boldog óránkat töltenénk, ahelyett, hogy egymás fejéhez vágunk kígyót, békát. Próbáljuk meg kívülről nézni a helyzetünket, és észre fogjuk venni, hogy mikor kell egyszerűen csak átlépni egy krízishelyzetet. Az ilyen helyzetekben a legegyszerűbb az, ha az„okos enged, szamár szenved” elvet alkalmazva, a békére és szeretetre törekedve, a leggyorsabban lezárjuk a vitát.

Amennyiben szinglik vagyunk, akkor nyissuk ki a szemünket, és vegyük észre az érkező – jobbnál jobb – lehetőségeket. Egy hosszabb egyedüllét után hajlamosak vagyunk ara, hogy elvakultan éljünk, és szinte már letegyünk arról, hogy valaha mi még párkapcsolatban fogunk élni. Pedig a jelölt érkezni fog, és várhatóan nem fog bekopogtatni az ajtón, így nem árt majd, ha kicsit több időt töltünk a szabadban, szórakozóhelyeken, netalán tán még egy-két társkereső oldalt is meglátogatunk. A lényeg az, hogy adjuk meg a lehetőséget a párkapcsolat beteljesülésére.

A pénzügyekben nagy változásokra nem kell számítanunk, inkább az öletek, tervek időszaka várható. Most olyan gondolatok pattanhatnak ki a fejünkből, amiket jól teszünk, ha meg is valósítunk, hiszen ezzel közérzetünket, illetve önértékelésünket javíthatjuk. A munkahelyünkön a légkör kellemes lesz, végre a viták és összetűzések háttérbe szorulnak, és mindenféle idegeskedés nélkül tudjuk majd ellátni teendőinket. A főnökünkkel való kapcsolatunk is felhőtlen lesz, így gyomorgörcs nélkül tudunk majd belépni munkahelyünkre.

Ha most még épp munkakeresésben vagyunk, akkor minden energiánkat ebbe kell fektetni. Nem szabad parlagon hagynunk egy ajánlatot sem, hiszen lehetséges, hogy éppen az a hely az, ahonnan pozitív válasz érkezne levelünkre. Tehát kössük fel a nadrágot, és ragadjunk meg minden lehetőséget, hogy minél hamarabb érezhessük a szerencse jelenlétét életünkben. 

2014.06.22. 22:51, AstroWorld Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.