CIKKEK CSILLAGJEGYEK NAPI HOROSZKÓP HETI HOROSZKÓP   PÉNZENERGIA E-MAIL JÓSLÁS
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Cikkek

Heti tarot-előrejelzés: arasd le a babérokat!

Végre beérik a gyümölcs, méghozzá a munkád gyümölcse. Most megkapod, amiért dolgoztál kemény napok, hetek óta. Viszont ahogy az éremnek, úgy az életnek is két oldala van. Érhetnek apró kellemetlenségek és bosszúsak is lehetünk majd, de próbáljuk meg pozitív életszemlélettel figyelni a következő hét napunkat.

 

A hét száma a hetes, ami a tarot-ban a Diadalszekér lapja. A komoly munka most meghozza gyümölcsét, valamint az ígéretes párkapcsolatokban még magasabb szintű lehet a szeretet, mint eddig volt.

Pénz
Semmi okunk arra, hogy aggódjunk a pénzügyeink miatt. Most minden a számításaink szerint jöhet ki, azaz nyugodtan megtervezhetjük előre akár egész hétre a napirendünket, mert semmi olyan nem jön közbe majd, ami miatt újra kellene terveznünk. A most meglévő munkánkat végezzük továbbra is becsületesen és adjuk magunkból a maximumot, hogy a munkahelyünkön az elégedettségi szint ismét a száz százalékot üsse. Viszont fenn áll a kockázata annak, hogy mégis túlzásokba esünk, és erős vállalásokat teszünk. Itt az idő szelektálni és megtanulni nemet mondani azokra a dolgokra, amikre már úgy érezzük, hogy nem jutna időnk, még ha 48 órából állna is egy nap. Ellentmondások és ellentétek lehetnek most bennünk. Még a harmóniára és relaxálásra törekvő „én” azt sugallja majd, hogy pihenjünk és ne vállaljuk túl magunkat, addig az anyagias és pénz centrikus „én” azt mondja, hogy vállalja el mindent, mert kell a pénz. Igaz, hogy kell, de nem minden áron. Ha ez már a magánéletünk, vagy a családunk rovására megy, akkor igenis azt kell mondani, hogy nem.

Szerelem
A párkapcsolatunkban most végre minden csak rólunk, azaz kettőnkről szól majd. Nem lesznek barátok, akik fontosabbak, mint az együtt töltött idő. Természetesen ehhez az is kell, hogy mindketten a magánéletünket tegyük első helyre és ne a munkát, a barátokat, a szórakozást. Tény, hogy mindegyikből kell egy harmonikus élethez. Hiszen munka nélkül nem lenne pénzünk, idegeskednénk, és nem tudnánk egymásra figyelni. Barátok nélkül – habár ott van velünk a szerető párunk, de mégis – úgy éreznénk, hogy egyedül vagyunk. A szórakozás pedig azért elengedhetetlen, mert a felesleges, felgyülemlett energiákat valahogyan le kell vezetni. Erre inkább ezt a formát, azaz egy bulit válasszunk, mintsem bántalmazást, vagy erőszakot. Mindezen okok ellenére, ezen a héten ki kell zárni mindent és mindenkit a mi kis belső világunkból és csak magunkra illetve szerelmünkre koncentrálni és figyelni. Amennyiben jelenleg a szinglik életét éljük, úgy arra kell számítanunk, nagyon romantikusak leszünk és vágyunk majd arra, hogy végre megérkezzen a nagy szerelem, ha kell még a fehér lóról is lemondunk érte. Viszont ne búsuljunk, ha ezen a héten még nem is jön össze a nagybetűs szerelem,

2014.02.09. 22:29, AstroWorld Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
E-mail jóslás
 
Rontásvizsgálat

 
Ajándék neked!

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Pénzenergia

 
Pénzenergia

 
Szerelmi kötés

 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
 
Hirdetés

 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tetszett? Oszd meg!
 
 

 

 

AstroWorld - Bennünk a jövőd! 2010 - 2016 ˆ Minden jog fenntartva
Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-53560/2012 -  Általános Szerződési Feltételek

tumblr hit tracking tool